Az emberek jönnek-, mennek az életünkben és ez ellen tényleg nem tehetünk semmit. Van, aki ezt könnyen viseli, más nagyon nehezen. Én az utóbbi csoport tagja lennék, így most erről az oldalról szeretnék nektek mesélni. Könnyen barátkozom, de a bizalmam elnyerni már nehezebb, épp ezért a valóságban nagyon kevés ember áll közel hozzám. Pontosan két kezemen meg tudnám számolni azokat, akikhez szorosabb kapcsolat fűz. A többi embert inkább távolról figyelem. Aki viszont közel kerül hozzám, az tényleg mindenben számíthat rám. A minden alatt pedig tényleg mindent értek. Én vagyok az a barát, aki nagyobb összeget is kölcsön ad, akit éjjel is fel lehet hívni, akire lehet számítani, aki azonnal ugrik, ha a másiknak szüksége van rá. Erre különben más sokszor ráfaragtam, de hiszem, hogy az ember azt kapja vissza egy nap, amit adott… Az, hogy nehezen engedek el embereket, nem azt jelenti, hogy képtelen lennék rá. Tény, hogy sokszor több dolgot elnézek annak, aki fontos, mint az kéne, de rendszerint előbb vagy utóbb nálam is eljön az a pont, ahonnan már nincs visszaút. Bár, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor ebben nincs segítségemre az, hogy majdn 5 éve szorongok amiatt, hogy nem vagyok elég jó ember… Az, aki megígéri, hogy marad, na, ő fog először elmenni Mint minden személyes blog bejegyzést, ezt is egy személyes történetet ihletet. Egy nagyon tanulságos, ámde szomorú történet. Nem is tudom, hogyan kezdjem el. Ez nem barátság volt. Sokkal több annál, de mégsem. Ha több lett volna, akkor küzdött volna értem, ahogy én tettem érte. Most még nehéz könnyek nélkül visszajátszani a pillanatokat, de idővel ez egyre könnyebb lett. Ő egy nagyon különleges ember volt az életemben, aki az egyik sírógörcsöm után azt ígérte, hogy nem fog elhagyni. Soha. Mégis az elsők között volt, akik elhagytak, mikor nehézre fordultak a dolgok. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Miatta, az ő ígérete miatt vagyok képtelen hinni másokban. Mindenki el fog menni. Idővel mind emlékké válunk egymás életében. Kire jobb, kire rosszabb lesz visszagondolni. Noha vannak emberek, akiknek a sors különleges helyet tartogatott. Ők bennünk, velünk élnek akkor is, amikor fizikailag már nem lesznek mellettünk. Ettől az esettől függetlenül én a mai napig, végtelenségig ragaszkodom azokhoz, akiket szeretek. Tudom, hogy menni fognak, ha menniük kell, de valahol belül biztos vagyok benne, hogy ez csak akkor követkkezik majd be, ha már mindketten készen állunk a búcsúra. Természetesen ettől még épp úgy fog fájni és ezer zsebkendő esik áldozatul a könnyeinek, de megéri. Minden kapcsolat, minden egymáshoz való közeledés, támadási felület, amikor is mi dönthetünk arról, hogy kockáztatunk vagy sem. Dönteni bárhogy lehet. Az elhatározások többsége azonban mindig kockázattal és többségében fájdalommal jár. A szeretet is egy ilyen kockázatos vállalkozás, de egyben életed egyik legszebb kalandjává is válthat, feltéve, ha megfelelő embert választasz útitársul… fotó : Pixibay ( jogtiszta fotó) Ha tetszett a bejegyzés , megköszönöm, ha megosztod. További jó szórakozást kívánok !
Az oldal szerzője, Brigitte
Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT
A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani.
Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!
Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: