Ilyen az élet

Milyen is egy bántalmazó barátság ?

 

Sokáig gondolkoztam azon, hogy megírjam-e a történetem, végül egy barátnőmmel folytatott beszélgetés ébresztett rá, hogy mennyien járunk hasonló cipőben. A mérgező párkapcsolat(ok)ról ezer meg ezer írást találni az internet bugyraiban, a mérgező barátságról ellenben csak elvétve, holott legalább annyi fájdalommal jár ez is.

Mióta az eszemet tudom vonzanak a nehéz, már-már “betörhetetlen” emberek, azok, akik kellően zárkózottak ahhoz, hogy ne kezdeményezzenek semmilyen fajta beszélgetést , akik félnek kapcsolatot teremteni másokkal, akik inkább falakkal veszik körbe magukat, mintsem konfrontálójának másokkal. Ők azok, akik sok és nagy kihívással járnak, megfejthetetlenek és néha túlságosan is kiszámíthatatlanok, ugyanakkor sokszor rendkívül ragaszkodóak és szerethetőek, persze ehhez az is kell, hogy az ember jól válaszon közülük. Noha a mamám mindig óva intett ezektől az emberektől, az utóbbi években egyszerűen megtalálnak, még akkor is, ha nem is keresem a társaságukat. Ezek az emberek és az ilyen emberi kapcsolatok rendkívül intenzívek tudnak lenni, ugyanakkor idővel meg lehet tanulni kordában tartani a magunk és a másik fél érzéseit, ehhez azonban nagyon fontos, hogy időben felismerjük, ha egy barátság mérgező
Ezt több jelből is észre lehet venni, melyekből tapasztalatom szerint a következő dolgok a legfeltűnőbbek:

  1. Folyton kritizál másokat
    Így utólag visszatekintve a tapasztalataimra az első és legfontosabb intő jel az volt, hogy az illető folyton kritizált másokat, de tényleg megállás nélkül. Az egyik emberbe ez nem volt a jó a másikban ez nem, a harmadik meg egyszerűen nem volt szimpatikus számára és még sorolhatnám. Ez az első intő jel.
  1. Nincsenek barátai
    A második nagyon fontos jel, amit hamar észrevehetsz, hogy ezeknek az embereknek nincsenek barátaik, olyanok, mintha egy kalitkában élnének elzárva a külvilágtól. Látszatra persze mindenkivel jóban vannak, de ahogy jobban megismered hamar rájössz, hogy a látszat nem minden.
  1. Úgy érzed nincs mellette önálló életed
    Ha valaki „nem engedi”, hogy tőle önálló életed legyenen, aminek ő nem része, akkor érdemes gyanakodni és itt most nem a családi dolgokra gondolok, hanem arra, hogy más barátaid is legyenek, mint ő, hogy más emberekre is időt szentelj, de főleg arra rág be, ha megszeretsz más embereket is. Ennél a pontnál már tényleg érdemes elgondolkozni azon, hogy biztos ilyen barátokat akarunk-e magunk mellett tudni.
  1. Nem hagyja, hogy döntéseket hozz
    Ez valamilyen szinten kapcsolódik az előző ponthoz, kiegészítve azzal a ténnyel, hogy egy ilyen „barát” úgy keveri a kártyalapokat, hogy amíg mellette vagy, addig valódi, nagyobb horderejű döntéseket még véletlen se tudj meghozni. Ez eleinte nem feltűnő, inkább később visszagondolva láthatjuk meg, hogy a döntéseink nagy része javarészt az ő döntésének köszönhető, vagyis erősen befolyásol minket abban, hogy az adott helyzetben, az adott kérdésről mit és hogyan gondoljunk, de mint mondtam ez a fajta manipuláció olyan ügyesen van tálalva, hogy gyakorta észre sem vesszük.
  1. Ő mindig mindent jól csinál, csak mások hibáznak
    Az első pontban már említettem, hogy egy mérgező ember élete mások kritizálásának alapszik, ebből kiindulva az ilyen emberek a maguk szemében hibátlanok, amolyan helikopter emberek, aki azt hiszik, hogy ők pótolhatatlanok és rájuk folyton szükség van, de ez nagyon nem igaz, hiszen épp a túlzott magabiztosságukból adódóan általában sokszor és sokat hibáznak, de ezt persze egyáltalán nem ismerik be.
  1. A szemedbe 0-24 CSAK és KIZÁRÓLAG DICSÉR
    Az utolsó, ám de nem elhanyagolható pont ebben a listában a szembe dicsérés lenne, ami egyrészt nagyon megtévesztő tud lenni, másrészt elég veszélyes is, hiszen azzal szerintem mindenki tisztában van, hogy semmilyen fajta emberi kapcsolat ( párkapcsolat és barátság) sem működik mindig jól, elvétve előfordulnak konfliktusok, odamondogatások vagy éppen rosszabb, nyűgösebb napok is. Ha viszont valaki szemmel láthatóan kerüli a konfliktust veled szemben, ha nem beszél veled a problémákról, inkább feltűnően elkezd kerülni és a hátad mögött kezd el mártírkodni másoknak, na ott és akkor nagyon nagy baj van, ilyenkor nem szabad mérlegelni, inkább hagyni kell menni az illetőt, mert ez idővel egyre rosszabb és rosszabb lesz.

Lehet, hogy sokaknak csak nagy általánosságokat mondtam ezzel, de higgyétek el, hogy a legtapasztaltabb és legbölcsebb ember is képes beleesni a manipulátorok csapdájába. Én 10 hónapig gondoltam azt, hogy barátok vagyunk az illetővel, de amint hátat fordítottam neki, hirtelen arcul csapott a felismerés, hogy igen gyorsan és könnyen sétáltam bele egy mérgező kapcsolat csapdájába. Igaz nem vagyok a téma szakértője, így tényleg csak a saját tapasztalataim tudtam megosztani veletek, de azt tudom mondani, hogy ha valakit mélyebben érint ez a téma, s jobban érdekli ennek a szakmai háttere , akkor ma már számos, a szakmájában is elismert specialistát találhat erre a célra, aki tud segíteni abban, hogy milyen további jelek figyelmeztethetnek arra, hogy nem biztos, hogy „jó” barát mellett tettük le a voksunkat.

 fotó : Pixibay ( jogtiszta fotó)

Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT

A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani. 

Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!

Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!