Mióta otthon vagyok akarva- akaratlanul sokkal több időm jut a közösségi média oldalak böngészésére, kiváltképp a kék emblémásére, ahol most boldog boldogtalan osztja meg egymással a tapasztalatait, érzéseit, fájdalmait, családi életét és étkezési szokásait. Ugyan nem szokásom mindenki ügyes bajos dolgát kivesézni, mert jó esetben nincs is időm erre, de mivel jelenleg megnövekedett a szabadon eltöltött időm mennyisége, ezért kicsit belemélyedtem az ismerőseim „lelki világába”, pontosabban abba a világba, amit a virtuális valóságban osztanak meg másokkal.
A többség szenved, jajveszékel, a másik része szorong ( én is egyébként ) és vannak, akik szerint ez olyan, mint egy nyaralás azzal a különbséggel, hogy most igazán ildomos elhagyni a lakhelyünk. Végül is felfogás kérdése a dolog, ezzel kapcsolatban semmiképp se szeretnék állást foglalni, mindenkinek maga tiszte eldönteni azt, hogy hogyan kezeli a jelenlegi helyzetet. Engem nem is ez aggaszt, sokkal inkább az a tömény képmutatás, ami biztos, hogy jelen volt eddig is, de valahogy nem éreztem ennyire hangsúlyosnak. Ellenben most… Őszintén szólva rosszul vagyok tőle.
Nyilván ez is egyfajta pszichológiai fegyver, amit most sokan szeretnének kihasználni, védve ezzel magukat és az eddigi életüket. Ezzel egy baj van csak, a képmutatás nem ad valódi képet az emberi kapcsolatainkról, hiába is hisszük azt, hogy a hízelgésünkért cserébe előnyöket fogunk élvezni, ez nagy tévedés. Ilyenkor az emberek szemtől szembe a szépet, a jót, a kedveset, az építőt mondják, egymás háta mögött azonban megindul a játszma, s ha az emberek ismerik egymás gyenge pontjait, annak bizony nagyon súlyos következményei lehetnek.
S, most hogy a cégek többségénél elkezdődtek a leépítések, s a saját környezetemben is egyre többször látom a „ befejezte a munkát xy helyen” státuszt, rá kellett jönnöm, hogy ott ahol az emberek csapatban dolgoznak most látszatra próbálnak összefogni, hátul viszont megy a furkálódás, egymás hibáinak felnagyítása, az árulkodás arról ki mit miért hogyan csinált vagy nem csinált, csak hogy egyes emberek a saját helyüket és pozícióijukat védjék.
Közben ilyenkor ezek az emberek döntő többsége maga alatt vágja a fát, hiszen akinek van egy kis esze és van szeme az látja, hogy amíg ezek az emberek egy térben voltak a valóságban addig kibeszélték egymás és széthúzták az egységet, de a bajban hirtelen mindenki szeret mindenkit és valahogy elég sok mindenkiből előjön azt a bizonyos képmutatás is előbb vagy utóbb..
Ismétlem, ezzel egy baj van, hogy ez nem a valóság. Ez a látszat, amit az emberek mutatni akarnak magukból, egy jól felépített karakter az élet színpadán. Szomorú, nem szomorú ez van. Látom, hallom, érzem, benne élek én is. S ha már itt tartunk, volt, hogy én is belementem ilyesmibe, csak hogy ne álszenteskedjek, hogy én soha nem, csak én többször is megégettem már magam, ezért látom kicsit máshogy az egészet. Nem hiába mondják az okosok, hogy az élet egy színjáték. Ez így is van! Bárki lehet akárki, vagyis akkor járunk a legjobban, ha előbb megtartjuk a HÁROM lépés távolságot és csak bizonyos idő eltelte után szavazunk bizalmat embertársainak.
Ezzel senkit nem szeretnék semmiről lebeszélni, én csak annyit mondok, figyeljünk a jelekre és higgyünk annak, akit valóban ismerük, aki a bajban is mellettünk volt, s gondoljuk át kétszer, hogy elhisszük -e amit a közösségi médiában látunk…
Brigitte
fotó : Pixibay ( jogtiszta fotók)
Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT
A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani.
Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!
Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: