Falásroham(ok) a karantén alatt

Nehéz téma, s nem is gondolnánk hány embert érint akár a közvetlen, akár a távolabbi környezetemben. Nekem például közel fél évig úgy voltak étkezési zavaraim, hogy sem a családom, se a barátaim nem vettek észre belőle nagyjából semmit, azt az egy barátnőmet kivéve, aki végig mellettem volt és támogatott. Vele kéz a kézben jártuk végig a falásrohamokkal kezdődő és bulimiába torkolló nehéz és sokszor végeláthatatlannak tűnő testi -és lelki utat. Ezért is döntöttem úgy, hogy újra írok erről, jóllehet már korábban megtettem (ITT*), a mostani helyzetre való tekintettel megteszem még egyszer kicsit más szemszögből megközelítve a dolgokat.

Az én történetem nagyon röviden : 2015 decemberért írtuk, mikor eldöntöttem, hogy le fogok fogyni, s ehhez tartottam is magam. Fél év alatt 30 kilót adtam le, először csak arra figyeltem mit eszem, majd elkezdtem mérni a kajáimat, így pontos adatom volt arról mennyi kalóriát, hány gramm szénhidrátot, zsírt és fehérjét eszem. Ez a módszer volt a leghatásosabb, a 30 kilóból 20 így távozott a testemből. Ez 2016 karácsonyáig egészen jól ment, de ott valami megtört bennem. Elfogyott az erőm, a motivációm és az egyetem miatt óriási stressznek voltam kitéve, így egyre többet kezdtem félreenni, édesre sósat, sósra édeset, sokszor a kalóriaszükségletem háromszorosát tömtem magamba egy-egy ilyen falásroham során, nem is csoda tehát, hogy a kínkeservezesen leadott kilókból a fele szépen vissza is jött viszonylag rövid idő alatt. Aztán persze bűntudatom lett, így lettem a bulimia áldozata, amiből csak nagyon nehezen tudtam kievickélni. Most már tudom, nem az éheztetés hozza meg a sikert és nem a hashajtóktól fogsz kevesebb bűntudatot érezni, ha csokit eszel. A másik, hogy nem is kell bűntudatot érezni, de erről később.

A mostani helyzetben nap, mint nap rengeteg új információnak, stressznek és szorongásnak vagyunk kitéve, sokan kényszerültek közülünk home officeba, mások csökkentett fizetéssel kénytelenek kihúzni a járvány végét és ott vannak azok, akik elvesztették a munkájukat ( én ezt a tábort erősítem). Ez a helyzet már magában sokkoló lehet sokak számára, kiemelten azokra, akik most egyedül vannak, vagy a saját munkájuk mellett most a gyerekeik boldogulása is az ő kezükbe került és persze azokra is, akik most állnak az érettségi vagy államvizsga előtt. Meg hát nyilván azokról, akik most azon aggódnak hogyan fizetik az albérletet, miből vesznek enni, hogy tartják fent jobb esetbe magukat, rosszabb esetbe a családjukat. Ez az időszak pedig mindennek kedvez, csak a mentális egészségünknek nem, ami miatt sokan érezhetik úgy, elég volt mindenből és ha ennek a járványnak nem lesz hamar vége, akkor ők bizony a bolondok házába kötnek ki.

Nyilván tudom, hogy ebben a nehéz és gondteljes időszakban senkinek se a kinézete vagy a súlya a legkisebb problémája, de aki átesett már valaha falásrohamon azt tudja, hogy ez nem is erről szól, sokkal fontosabb ez annál. A rohamok jelzésértékűek, akkor jelentkeznek, ha a lélek nem érzi jól magát, ha valami nyom, bánt, túl sok a stressz vagy egyszerűen túl sok negatív energia vesz körül minket. Ilyenkor a legkönnyebb kinyitni a hűtőt, megenni egy kis vigaszcsokit és úgy tenni, mint ha mi sem történt volna, csak hogy minél több lesz a vigaszcsoki, annál kevésbé férünk bele a ruháinkba, ami miatt sokszor érezzük rosszul magunkat. Ez az érzés pedig gyakran a depressziós állapot előszobája. Na, ugye, nem a kinézet itt a lényeg? De ilyen az anorexiai, csak ott épp az ételt vonjuk meg magunktól.

Sok ember most ért el oda, hogy elvesztette a hitét, eltűnt a motivációja, nem találja élete értelmét. A négy fal pedig védelmet nyújt. Itt nem lát senki, nem ítél el senki, nem szól be senki. Jókat lehet enni, borozgatni, élni, mintha mi sem lenne. Így most könnyű ebbe a csapdába esni. Hiszen elmaradnak az edzések, nincs meg a napi séta, nem kell munkába menni, a hűtő pedig ott van alig pár lépésre. Ilyenkor erősnek lenni nagy kihívás, de elég arra gondolni, hogy ezek átmeneti megoldást jelentenek, ennek ellenére azért alkalomadták beleférnek, de nem minden nap és nem töménytelen mennyiségbe. Ez sokak számára ellentmondásos lehet, de a saját példámon tudom, hogy ha nagyon kívánom a csokit és eszek akkor érdekes mód megnyugszik a lelkem és nincs szükségem arra, hogy magamra rántsam utána a fél hűtőt még mellé. Szóval én biztos nem fogom azt mondani, hogy na ne egyél csokit, pizzát stb… de, de egyél nyugodtan, ha kívánod, s hidd el lehet egy ideig minden nap kívánni fogod, de idővel eljön az a pont, ahol már eleged lesz belőle és ott lesz meg az a bizonyos egyensúly. Nekem például a palacsinta a kattanásom, de csak a sima fehér lisztes verzióban. Mit csinálok tehát? Ha megkívánom megsütöm, megeszek párat és ennyi, nem fogok belőle lelkiismereti kérdést csinálni, még akkor sem, ha figyelni kell a súlyomra, mert hízékony vagyok.

Nekem egyedül az vált be, hogy elkezdtem figyelni, hogy mik azok a helyzetek, amit az étellel próbálok kontrollálni, ez nagyon nehéz, mert lehet, hogy sok olyan dolog elő fog jönni közben, amiről szeretnél megfeledkezni. Nálam a szeretetéhség ilyen. Gyerekként nem voltak barátaim, ezt próbáltam pótolni, ezért gyűjtöttem embereket magam köré , ha pedig nem sikerült csak ettem és ettem. Ez nyilván mindenkinél más, de probléma forrása 90%-ban lelki eredetű, szóval én itt kezdenék el kutakodni. Lehet, hogy hosszú út lesz, akár csak nekem, de megéri. Az a tanács, hogy mielőtt eszel kérdezd meg magadtól, hogy ez éhség vagy unalom, nekem nem vált be, de sokaknak segített, ezért elmondom, hogy van ilyen is. Nekem az segített, hogy lefoglaltam magam. Elmentem dolgozni, szabadidőmben írtam, sorozatot néztem, színházba jártam, találkoztam a barátaimmal, eljártam sportolni, kerestem valamit, ami örömet okoz, ami miatt nem érzem azt, hogy a bennem lévő dolgokat kajálásba kellene fojtani, de ehhez az kellett, hogy ismerjem a probléma gyökerét. Persze valaki azt mondaná, hogy ha nincs otthon, akkor nem eszed meg, de mivel sokaknak van családja azt nehezen teheti meg, hogy ne legyen otthon semmi, főleg most, hogy az emberek igyekeznek minél kevesebbet boltba járni…

Vigyázzatok magatokra! Ha lehet ne olvassatok el napi 20 hírt, felesleges. Magatokra koncentráljatok, keressetek valamit, amitől jobban érzitek magatokat, ha pedig nem tudtok győzni a roham felett, ne büntessétek magatokat! Ez nem gyengeség, csupán egy bukás, amiből fel kell állni és tovább kell menni. Nem lesz baj! Minden rossz egyszer véget ér, a koronavírus is és a falásrohamok is. Legyetek erősek, amennyire tudtok és ne bántsatok másokat! Nem tudhatjátok mi van belül az emberekbe, hogy mit titkolnak el, hogy miről nem beszélnek. Hagyjatok időt nekik, mutassátok ki a szereteteteket azok iránt, akik fontosak nektek, higgyétek el , sokszor ez is nagyon- nagyon sokat számít.

Brigitte

📸: Pixibay ( jogtiszta fotók)

Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT

A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani. 

Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!

Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője