Fejlesszük önmagunk, tanuljunk online, nézzünk belefelé – ezek azok a tanácsok, amiktől már a hajam is égnek áll és még idegesebb leszek azért, mert nekem ez nem megy. És itt nem arról van szó, hogy ne próbáltam volna, mert eddig mást se tettem, mint ültem és próbálkoztam belesimulni ebbe a megváltozott helyzetbe.
Aztán feladtam. Feladtam, amikor feltettem a kérdést, hogy kinek akarok hazudni : másoknak vagy magamnak? Nekem ez a helyzet végtelenül nyomasztó. Hat hete ülök otthon és maximum vásárolni járok el, illetve egyszer voltam biciklizni egyet a közeli Duna parton, de ennyi, maximum az udvarra megyek ki.
Hiányoznak a barátaim, a munkahelyem, a kollégáim és amblokk az egész életem, ami a Covid19 elterjedése előtt volt. Jóllehet ezek apróságnak tűnnek, de egy introvertált ember számára ezek az életet jelentik. Mikor még dolgoztam minden reggel úgy keltem fel, hogy tudtam, van értelme az életemnek, de mostanra minden motivációm eltűnt. Hiába tanulok, írom a blogot és iratkoztam be egy online képzésre, az egész nem olyan. Roppantul szenvedek emiatt, de otthon maradok, mert felelősséggel tartozom az emberek iránt.
Sok barátom elfordult mellőlem az utóbbi időben, arra hivatkozva, hogy teljesen megbolondultam, hogy nem látom a szépségét ennek az életnek. Látom én, de uram bocsáss meg, hogy nekem a Covid előtt olyan életem volt, ami hiányzik. Én kérek elnézést… Én kérek elnézést, mert utálom a Zoom beszélgetéseket és a Messenger-es videóhívásokat is. Nekem a találkozás nem ez. A találkozás az, amikor fizikailag is közel vagyunk egymáshoz.
Ezzel a mostani kirohanásommal nyilván nem leszek népszerű, de nem is erre vágyom. Nekem csupán abból lett elegem, hogy a közösségi oldalakon mindenki osztja az észt, mindenki okosabb a másiknál. A közösségi oldalak tanulsága szerint például mindenki rendkívül jól érzi magát ebbe a helyzetbe, mindenki nagyon kiegyensúlyozott, motivált, senki se szorong, nincs benne félelem és persze az egzisztenciális zavarokat sem ismeri senki. A valóság azonban az, hogy sokan vagyunk, akik végtelenül nehezen viselik a bezártságot.
A terapeutám erre azt mondaná, hogy rendkívül szociális ember vagyok, akinek igénye van arra, hogy mindig történjen valami körülötte és igazából ebbe nem is téved akkorát.
Én akkor vagyok igazán jól, ha pörög az élet körülöttem és , ha emberek vesznek körül. Más meg akkor van jól, ha nem és ez így van rendjén. A mostani hangulatingadozásaim azonban nem épp a legjobb oldalam mutatják. Sokszor vagyok feszült, negatív, számtalanszor kapnak el sírógörcsök és sokszor van az, hogy semmihez nincs kedvem, de ilyenkor mindig igyekszem erőt venni magamon és lekötni magam valamivel, mert pontosan tudom, hogy az önsajnálat az az út, ami sehová nem vezet. Egyszóval, ha nehéz is állom a sarat, de nem fogok hazudni arról, hogy mindig minden happy, mert nem az… ( ahogy senkinél sem, ezt gyanítom)
Én nem is azt várom, hogy bárki megértsen vagy, hogy sajnáljon, főleg, mert utóbbira semmi szükségem, tekintve, hogy van félretett pénzem, tető a fejem felett és normális család is vesz körül. Az egy másik dolog, hogy szerettem volna már saját lábra állni, de erre a vírus elvonulta után visszatérek.
Mondjuk azért egy valami mégis “jó” ebben a covidban… És az pedig nem más, mint hogy teljesen át tudtam értékelni az eddigi életem. Ezidáig sose tudtam ezt így és ilyen szinten értékelni. Most viszont úgy érzem, végtelenül hálás lehetek az elmúlt 24 évem minden egyes napjáért, az összesért, azokért is, amikre nem vagyok büszke. Mind engem építettek, formáltak és tettek azzá, aki most vagyok. Továbbá megfogadtam azt is, hogy ha ennek vége szeretnék minden pillanatot az eddigieknél jobban, mélyebben megélni és szeretnék sokkal türelmesebb lenni az emberekhez is.
Brigitte
📸: Pixibay ( jogtiszta fotók)
💻( facebook) : ITT
Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT
A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani.
Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!
Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: