Talpra állni századszor is

Az utóbbi időszak elég meredek volt részemről, de szerintem ezzel, ebben a helyzetben nem vagyok egyedül. Nem tagadom, gyötrelmes heteken vagyok túl, és ez még nem is a történet vége. Mióta március végén a próbaidősként elbocsájtottak a munkahelyemről, azóta valahogy nem találtam a helyem. Én, aki világ életében 1000 fokon égett, mindig csinált valamit megint abba a helyzetbe került, hogy hirtelen a négy fal közé lett beszorítva. Pár éve a depresszióm miatt már volt példa erre, de akkor, mivel embereket sem akartam látni magam körül, egyáltalán nem viselt meg, ellenben most… Nem voltam én egy lázadó kamasz annak idején, de most konkrétan úgy éreztem magam, mint egy oroszlán, akit egy lehetetlenül kicsi ketrecbe száműztek. A hisztik, a kiborulások egy időre a mindennapok részéve váltak.

Ilyenkor nekem mindig az írás segít, habár sokan nem írnak a jelenlegi állapotukról, csak a régmúlt eseményeiről, én mindig úgy láttam, hogy néhanapján beengedni másokat a világunkba semmivel sem rizikósabb, mint ismeretlenekkel beszélgetni.

A rutin, ami addig egybe tartotta az életem, egyik percről a másikra szűnt meg. Én pedig ott álltam kétségbeesve, reményvesztetten, teljesen összetörve. Talán még soha nem féltem annyira, mint akkor, amikor hivatalosan is megérkezett a felmondólevelem. A félelem nem jó szó erre az érzésre, inkább volt az düh és csalódottság, hiszen tényleg minden tőlem telhetőt megtettem, de látszólag ebben a helyzetben ez sem volt elég.

Aztán teltek a napok, hetek és ez a düh egyre csak csillapodott. Az sem titok, hogy azért még most sincs rendben minden, de egy ideje már elkezdtem a fényt látni az alagút végén… Egy jó barátom mindig azt mondta, ne azt sirasd, ami elmúlt, hanem mindig a jelen lehetőségeit figyeld. Igaza volt. A jelen lehetősége pedig a türelem megtanulása. Türelemmé, mert a jelen helyzetben munkát találni akár csak ideiglenesen is nagyjából teljesen lehetetlen. Az embernek vagy nincs meg a megfelelő tapasztalta, vagy túlképzett vagy már az adott ágazatot is elérte a létszámstop. Nem egy egyszerű helyzet a mostani, de én kicsit próbatételnek is fogom fel. Próbatétel arra, hogy az ember mennyire ragaszkodik az elképzeléseihez. Mereven, nem ismerve más utat, vagy megalkudva, a lesz, ami lesz reményében.

A két véglet közül én inkább a mereven a cél felé hajtó ember voltam eddig, de jó kérdés, hogy a jelenlegi helyzet valamit változtat-e majd ezen. Most minden esetre kezdem úgy érezni, hogy ez a járvány egy hatalmas tanítás annak, aki hajlandó kicsit a dolgok mögé látni. Mondjuk, aki csak a statisztikát böngészi és a másikat kritizálja annak ez a helyzet sem hoz/hozott semmilyen változást.
Az, hogy a világ megváltozik-e ezután nem tudom, csak remélni merem.

A helyzet azonban sok új lehetőséget is adott: családokat hozott össze, barátságok váltak szorosabbá általa, a rohanó világ, ha csak egy rövid időre is, de lelassult. Ezt sajnos nem lehetett volna másképp elérni, bár tény, hogy ezáltal sok ember élete, megélhetése, álma került veszélybe. Sajnos a “kasztrendszer”, aminek eddig nem adtunk nevet, eddig is működött. Nélkülözők, éhezők, segítségért kiálltók eddig is voltak, csak nem ennyien. Az ő hangjukat is csak most halljuk meg. Hogy eddig miért nem ? – ezt inkább szánom költői kérdésnek, mintsem belemenjek a dolgok miértjébe. Utópikus elképzeléseim a világról már rég nincsnek. Ha változik is valami, a társadalmi rendszer maradni fog, de hogy ez kinek kedvez majd és kit sodor maga alá az ár az megint csak a jövő kérdése…

Azt hiszem ideje talpra állni. Századszor is. Itt az ideje új célok elé nézni, új utakat felfedezni, kilépni abból a burokból, ami eddig védelemként szolgált. Lépni kell, nem maradni s szomorkodni, lépni, menni tovább. Itt már más választás nem igazán maradt. Csak romok. Egy régi világ romjai, amiből nekünk embereknek kell valami egészen újat építeni…

📸: Pixibay ( jogtiszta fotók)

Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT

A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani. 

Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!

Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője