Hogyan tovább?

Azt előre szeretném tisztázni a novellával kapcsolatban, hogy nem rólam szó, hanem
egy ismerősömről. Tud róla, hogy ez a novella megszületett, sőt ő kérte, hogy ha már írok tegyem meg, hogy elmesélem a történetét, hogy szolgáljon tanulságként: az öngyilkosság nem megoldása semmire. Tehát minden 100%-ban az Ő hozzájárulásával történt!

Félhomály és néma csend. Csak a fejében zúgó hangok monoton zaját hallotta.
Valami belül azt súgta, meg kell tennie.
Fél liter bor, egy marék xanax. Nem érzett semmit, csak ürességet, kilátástalanságot és reményvesztettséget.
Aztán váratlanul ködös lett minden. A szoba hirtelen túl szűködnek tűnt.
Kiabálni próbált, de egy árva hang nem hagyta el a száját.
„Édes istenem meg fogok halni” – suttogta esetlenül.
Sötétség. Nem érzett semmit. Gyerek volt újra.
Mellette az anyukája, aki fogta a kezét.
Gyerekké vált, akit nem nyomasztottak a befizetetlen számlék hegyei.
Nem kellett kicentizni a pénzét és azon agyalni, hogy mit fog másnap az asztalra tenni.
Fogalma sem volt, hogy került ilyen messze az egykori álmától, mi vezetett ide, melyik döntése nem volt helyes, mit kellett volna másképp csinálnia.
Egész eddigi életemben tisztességesen nevelte a gyerekeket, a saját és az örökbefogadottat is.
Lebegett. A külvilág megszűnt, ahogy a nyugtató hatni kezdett. Régi képek, érzések jöttek.
A démonok elhallgattak. A fájdalom rémképét felváltották a szép emlékek : a fia születése, amikor örökbe fogadta Pannit, az esküvő, az első csók Misivel, a randevúk, titkos találkozók, az édesanya kedves szavai, mikor először hozta haza a fiút, aki később a férje lett.
Már nem akart meghalni. Élni akart. Ez az ösztön pedig erősebb volt mindennél.
Egy pillanatra tért csak magához. Hallott valamit a távolból. Aztán sötétség újra.
Bár tudott volna szólni. Bár el tudta volna mondani, hogy minden rendben lesz, de a sötétség győzött…
Nem tudta volna pontosan megmondani még azt sem, hogy mikor sírt utoljára, de ez maradt az utolsó emléke arról a napról.

Egy kórházban ébredt fel, mindene fájt, levegőt is alig kapott. Körülötte gépek kattogtak.
–Mégis túléltem – kába volt, de a felismerés tisztán tudatosult benne.
– De hogyan? – próbált visszaemlékezni, de túl gyenge volt.
Később ismeretlen hangokra kelt. Egy női hang, kedves és szelíd.
Próbálta kinyitni a szemeit, de azok nem engedelmeskedtek.
Félt. Már nem akart hallott lenni.
Csak látni akarta a  fiát és a két kislányát és persze a férjét is.
Ostobaságot követett el, jól tudta, de a démonok, azok az átkozott bestiák túl hangosan voltak.

Újra este volt. Nem tudhatta pontosan, hogy mennyi idő telt el az eszmélése óta, de érezte, az altató és az előző nap megivott bor lassan kiürül a szervezetéből.
Éjjel csak hánykolódott. Kérdések százai fogalmazódnak meg benne.
Hogyan tovább? A munkahelyén felmondtak, a férje egy hónapja munkanélküli, a segélyből pedig szinte semmire nem futja.

Egész életében ettől rettegett.
Már akkor tudta, hogy baj van, mikor a vírus megjelent.
Esténként  a híradásokban látta, hogy mekkora pusztítást hozott magával.
A határzárnál már meg sem lepődött.
Sokkal jobban érintette az, hogy ami addig biztosnak hitt , egyetlen másodperc alatt dőlt romba.

A színházak, vendéglátóhelyek és szállodák szinte azonnal bezártak.
Emberek százai kerültem utcára.
Sorstársak lettek, akiket az élet rossz irányba terelt.
Már nem akart a halálra gondolni.
Éber volt.
Nem sokkal később ugyanaz a kedves szavú doktornő látogatta meg.
– Boldog vagyok, hogy életben maradt – olyan mélyen nézett a szemébe, mintha onnan ki lehetne olvasni bármit is, de a könnycseppeken és megtörtségen kívül semmit nem látott.
-Köszönöm !  – rebegte.
– Ne nekem! A kisfiának. Ő talált magára és hívta a mentőket. Büszke lehet rá! – az utolsó mondatnál megállt, nem akart túl messzire menni.
– De hogyan?
– Tőle kérdezze. A váróban magára várnak. Szólok, hogy felébredt!
– Mindent köszönök! – nem tudta, mint mondhatna, nem voltak szavak, amivel megköszönhette volna, amit érte tett. A szemében egy igazi bátor hős volt a fehér ruhás halk szavú nő. Egy olyan hős, akire örökkön- örökké emlékezni fog…

Képek : Pinterest

Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT

A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani. 

Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!

Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője