Ilyen az élet

Új kihívások?! – 2020 már egy veszett ügy…

Jó tudom, lehetett volna egy jobb címet is adni az írásnak, de elsőre ez jutott eszembe és végül is a tartalom is hasonló lesz : kihíváskeresés egy olyan évben, amiből egy is bőven sok…

Tavaly még nagy tervekkel, vágyakkal álltam a színesbe borult égbolt felett, ahol a szokásos éjféli tűzijáték adta mindenki tudtára, hogy új évbe léptünk. Új reményeket vártunk, sikereket a karrierünkbe, rendet a családunkba, mosolyt, barátokkal töltött időt, és hogy mit kaptunk ehelyett : 2 hónapos kijárási korlátozást, önkéntes karantént, elbocsájtásokat, mindezt egy olyan méretű világjárvány miatt, amiben ezelőtt és reméljük ezután sem volt részünk.

Őszintén nehezen hiszem, hogy 2020 kapcsán lenne bárki is, aki úgy érezné ez az Ő éve, inkább egy veszett ügy, egy veszett év, káosz, bizonytalanság és egy teljesen új út keresése.
Új út, de az vajon merre? A turizmus talán vidéken éledezni látszik, de a nagy munkanélküliség az iparra és a kereskedelemre is hatással van. Jómagam Pesten élek immár 24 éve, de ilyen kihaltnak és szomorúnak még sose láttam ezt a várost. Minden sokkal nyugodtabb, csendesebb, mint máskor. Egy ideig tetszett is, élveztem a nyugalmat, hogy a város egy másik arcát ismerhetem meg, de elkezdett hiányozni a nyüzsgés, a turisták, akik rendszerint mellém csapódtak, mikor látták, megértem a nyelvüket, a sok-sok rendezvény, a nyári színház. Bár utóbbiakból talán lesz valami, de normális turizmus idén már nem lesz, és ez azt is jelenti, hogy aki eddig ebből élt, az most szépen új utakat kereshet, feltéve, ha nem akar szintetizálni. Látszólag könnyű feladat feladni mindent, ami eddig biztonságot adott, a valóság viszont egészen más. Mikor márciusban elküldtek a szállodából még nagyobb reményekkel álltam a munkakeresők körébe, de így négy hónappal később már belátom hiba volt azt hinni, hogy ez könnyű lesz. Sőt… Ez még nehezebb, mint anno, mikor az államvizsgára lázasan készültem. Komolyan, inkább mennék oda, vissza, mintsem itt tartsak, ahol.

Akárki mondhat bármit a legnehezebb az egészben hátrahagyni azt, amit az ember szeretett, ami értelmet adott a mindennapjainak, ami napról napra edzette és tanította új dolgokra. Régeben, mikor azt hallottam valakitől, hogy a szálloda és vendéglátóipar egy külön műfaj, ami az embereket illeti, akkor még nem igazán értettem miről beszélnek. Most már tudom. Kemény, iszonyatosan sok munka, túlórák hegye, de az élete annak, aki benne dolgozik, de persze csak annak, akit nem a kényszer vitt az adott helyre, szituációba. Nekem egy év jutott, hogy belássam, bármennyire is nehéz a szezon, bármennyi érdekes és néha faragatlan vendég is van, az érzést, amikor megérkeznek a szobába és megjelenik a mosoly az arcukon azt a világon semmi, de tényleg semmi sem tudja kárpótolni. Lehet én vagyok szerencsés, aki ezt is átélte, de hálás is vagyok, hogy valóban két nagyszerű csapat részese is lehettem.

Új kihívások?
A több hónapnyi sikertelen próbálkozás után nekem is be kellett látnom, hogy ez most nem fog menni. 2020-at el kell felejteni, ha a kihívásokról beszélünk. Én legalábbis nem sok dolgot tudnék ebben a témakörben felmutatni, hacsak nem azt, hogy némi tanakodás után arra jutottam, hogy a korábbi terveimmel ellentétben mégis csak megcsinálom a mesterképzést, ha már a dolgok így alakultak, ahogy.

Bár az ember ebben a helyzetben próbál előre nézni, kikutatni a következő állomást, most nincs ilyen. Ki tudja jön-e második hullám, hogy mikor csitul el a vírus arra a szintre, hogy újra élhetővé váljanak bizonyos országok, amik nem tudták felvenni a harcot a járvánnyal. Sok tényezős dolog ez. Munkát találni, de más szakmában, de ugyan miben. Elmenni titkárnőnek, recepciósnak, mosogatónak, pultosnak, felszolgálónak és megelégedni ezzel vagy várni még, ki tudja meddig? Idegőrlő és frusztráló dolog ez. A tévedések vígjátéka élőben.

Nincsenek tervek, nincsenek célok, még az út maga sem világos.
Hogy lehetne erre építeni? Akinek mégis sikerült mi volt a taktikája? – biztos volt, mert vannak, akiknek sikerült tovább képezniük magukat és új helyen elhelyezkedniük. Ők vajon boldogok, vagy csak a megélhetés volt a cél? Annyi megválaszoltalan kérdés, annyi összetört álom.

Néha csak becsuknám a szemem, hogy ne lássak.
Bedugnám a fülem, hogy ne halljak, hogy csak egy percre ne érzékeljem a világot.
Csend és sötétség. Káosz, bizonytalanság. Munkanélküliség, elszegényedés. Depresszió, életuntság.
Dolgok, amikről nem beszélünk. Dolgok, amikkel élünk. Amik ellen nincs védőpáncélunk, nincs fegyverünk.
Még a szemünk se csukhatjuk le, hogy ne lássunk…  Ezek a dolgok itt vannak, körülöttünk.
Megtört emberek, kettéhasadt életutatak…

Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT

A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani. 

Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!

Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!