Van erre egyáltalán bármi szabály?
A napokban néhány újdonsült barátnőmmel kávéztam, mikor valahogy feljött ez a téma köztünk.
Mikor rám került a sor a beszélgetésben tudtam, hogy furcsa dolgokat fogok mondani.
Nekem egy időben nagyon sok barátom volt , beleértve a felszínes és sokkal mélyebb kapcsolatokat is. Aztán valahogy változtak a dolgok.
Változtak, de az, hogy kevesebb ember lett körülöttem, még nem jelentette azt, hogy kevesebb érzelmi teher nyomta volna a vállam.
Voltak emberek, akiket nagy vesztességként könyveltem el, mikor az útjaink ketté váltak.
És vannak azok, akik jelenlétükkel csak mérgezték az életem.
Ha azt mondom, hogy óriási szeretetigényem van, mint szerelem, mint barátság terén azzal még talán keveset is mondok. Olyan vagyok, mint Szabó Magda az Ajtó című regényéből Emerenc, akinek Anna a kapcsoltuk vége felé tette fel azt a kérdést, hogy csak menteni szeret embereket vagy bújtatott is valakit/kiket. Emerenc mindkettőt megtette. Én inkább csak mentettem, de annyit, hogy azt már számom se tudom tartani.
Voltak mentális gondokkal (depresszió, pánikzavar, szorongás) , függőségekkel (drog, alkohol, szex) küzdő barátaim is és sajnos volt néhány nagyon toxikus ember is az életemben. És én nagyon szerettem őket. Egytől egyik. Még a toxikusat is. Az utolsót különösen. A legutóbbi volt mind közül a legkedvesebb és ő okozta a legtöbb fájdalmat is. Azért mondom, hogy legutóbbi, mert vele két hete váltak ketté útjaink, szóval ez még egy egészen friss dolog.
És persze voltak azok, akik mentálisak teljesen jól voltak, mielőtt bárki azt gondolná, hogy nekem valami különös fétisem lenne e-téren.
Sok embernek adtam kulcsot magához, sokakkal ma is tartom a kapcsolatot, de már nem vagyunk barátok. Mert hát ki is a barát?
Valaki, akivel osztozunk örömön és bánaton.
Aki elfogad olyannak, amilyenek vagyunk.
Valaki, akivel kölcsönösen Meghallgatjuk és Támogatjuk egymást.
Akiben meg tudunk bízni.
Valaki, akihez mindig őszinték lehetünk.
És nem az a barát, aki csak kér, de sose ad.
Aki szavakkal szeret minket.
Aki fürdőzik fényünkben, de borunkban eltűnik.
S nem is az, aki dicséretért cserébe öleléssel fogad minket…
Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT
A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani.
Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!
Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: