4/3.rész
Előző részek:
1.rész -> ITT
2.rész -> ITT
A randi hallatlanul jól sikerült. Zoli a Sarki fűszeresben foglalt le egy csendes asztalt. Bár nem említettem neki, de korábban már kinéztem ezt a helyet. Talán még a gondoldataimban is képes olvasni… Utána pedig kiültünk a Duna partra, s órákig néztük a kivilágított várost. Már idejét sem tudom, hogy mikor volt bármi hasonlóban is részem. A hotelben az emberek többsége azt gondolta nincsenek érzéseim, de ez a munkával járt, muszáj volt erősnek és következetesnek lennem az emberekkel.
– Annyira jó most itt veled –a fejem Zoli vállára hajtottam, s így fél szemmel még azt is láttam, hogy elmosolyodik.
– Veled bárhol jó lenni! – válaszolta, miközben a kezével a hajam simogatta.
– Áruld el, miért pont én ?! – egy ideje már ott motoszkált bennem a gondolat, de sose találtam alkalmas időpontot, hogy rákérdezzek. Azt hiszem ezzel a kérdéssel kicsit megleptem.
– Miért pont te? – kérdezett vissza, miközben az arcom simogatta
– Úgy értem, hogy annyi más nő közül választhattál volna… – kezdtem bele a magyarázkodásba, de nem volt esélyem folytatni, mert hirtelen az ajkai az enyéimre tapadtak. Úgy csókolt, hogy érezzem, mi ketten összetartozunk.
– Mert egyikük sem te volt, Mónika – válaszolta a csók után – mert te egy rejtély vagy, egy csodálatos, ambiciózus és szexi nő vagy! – válaszolta szemlesütve.
– Jaj te, még a végén el is hiszem neked!
A különös vallomás után még egy kis ideig kint ültünk a hullámokat csodálva. Zoli kivételesen a saját lakásában aludt, mert megígérte a szüleinek, hogy pár napot náluk tölt, egylőre nélkülem. Ez utóbbi közös döntés volt. Nekem amúgy is rengeteg papírmunka maradt hátra, amit már nem halogathattam tovább. Meglehetősen furcsa volt nélküle, már egész megszoktam, hogy nem ébresztőre kelek reggelente…
Miután megittam az első feketét, elindultam, hogy kicsit korábban beérjek. Időt akartam hagyni magamnak a nagy hajtás előtt. Mire beértem Niki, Tami és Kíra már nagyban írták a papírokat, s osztották el egymás között az emeleteket. Persze mikor megláttak mindenféle pusmogás hirtelen abbamaradt.
– Nyugodtan csacsoghattok tovább, nem harapok! – kiabáltam át a lányok szobájába.
– Mónika, te egy angyal vagy!
Mivel Zoli távolt volt, ezért az ő csoportja irányítása is rám hárult. A fiúk pedig előszeretettel jöttek mindenféle furcsa kérdéssel. Közben persze ezer dolgot kellett intéznem, kezdve azzal, hogy a tervezett foglaltság hirtelen annyira megugrott, hogy az egész beosztást újra kellett írni, mert nem akartam, hogy a lányok közül bárki is azt érezné, hogy igazságtalan vagyok vele. Aztán jöttek a szállítói számlák és az egyéb kimutatások. Na, meg persze néha muszáj volt megnézni a csapatot. Így miután végeztem a papírkupac nagy részével körbejártam az emeleteket és próbáltam mindenkire egy kis időt fordítani. Ez persze mindig több időt vett el, mint terveztem.
Mire leértem Mihály már ajtóm előtt téblábolt.
– Jó, hogy jössz Mónika! Beszélni szeretnék veled!
– Persze, gyere csak be! – intettem, mire Mihály komótosan követni kezdett az irodámba.
Az ajtókat közben kulcsra zárta, ebből tudtam, hogy ez most elég fontos lesz.
– Vezető helyettest akarnak melléd – vágott a közébe – nem a munkáddal van bajuk, hanem utánpótlást akarnak nevelni. Kíra amúgy is elmegy.
– Helyettes, mellém?! – fel se tudtam fogni a szavakat. Ezzel a tizenkét emberrel, aki a csapatomba tartozott épp elég gondom volt, nem, hogy még egy helyettessel.
– Ez nem kérdés, inkább az, hogy ki legyen. Ideteszem az életrajtokat és választhatsz. Holnapra várom a választ!
– Remek! – válaszoltam ingerülten, de ez Mihályt már nem érdekelte.
Miután elment idegesen csaptam az asztalomra. A papírhalmok persze szanaszét repültek. Ez sem érdekelt. Közben Niki jelent meg az ajtómban. Valószínűleg hallotta, hogy valami nincs rendben. Ezt se tudtam megszokni. Mármint, hogy itt nincsenek titkok. Elég volt rám néznie és láthatta, mennyire össze vagyok törve. Nem kérdezett semmit, csak leült a kanapéra.
– Történt valami? Mihályt láttam elmenni. Elég feldúlt volt. Baj van?
– Nem, nem történt semmi olyan, amit ne tudnánk megoldani!- válaszoltam diplomatikusan, mert bár szívesen megbeszéltem volna mindezt valakivel, de tartanom kellett magam a szabályzathoz.
– Mik ezek? – mutatott a földön lévő papírokra.
– Papírok – vágtam rá, mire Niki forgatni kezdte a szemét.
– Önéletrajzok. Kíra helyett? – kérdezősködött tovább.
– Igen, Kíra helyére – vágtam rá, majd elkezdtem felszedni a papírokat.
– Ez a baj, hogy elmegy?
– Dehogy Niki! – mondtam nyugodtan, de láttam a szemében, hogy nem hisz nekem.
Miután magamra maradtam írtam egy SMS-t Zolinak, hívni nem akartam. Szívem szerint sírva futottam volna ki a világból, de nem tehettem. Pár perc múlva jött is egy válasz SMS, épp nem ér rá, de fél óra és hív. Közben lefőztem egy kávét az automatába és bezárkóztam az irodámba.
Némi tépelődés után aztán elkezdtem átnézni a jelentkezőket. Volt, akit rögtön kizártam, másokat talomba tettem. Voltak persze kiváló referenciákkal rendelkező emberek, de ebből nehéz kiszűrni azt, hogy ki alkalmas vezetőnek és ki nem. Miközben a lapokat böngésztem, akarva-akaratlanul eszembe jutott, hogy mikor két evvel ezelőtt Judit, az akkori főnököm magához hivatott. Akkor már kilenc éve dolgoztam vele. Ismertem minden ki nem mondott szavát is. Mikor beléptem az irodájába, már tudtam, hogy attól a naptól kezdve az egész életem megváltozik. Nem tévedtem túl nagyot. Több hónap hajtás és rengeteg tanulás utána kerültem ide. Az elődöm nyugdíjba ment. Arra gondoltam, hogy talán hozzám hasonlóan Judit sem rajongott az ötletért annak idején. Mégis vezető lettem. Neki köszönhetően.
Közben annyira elvesztem a gondolataimban, hogy alig hallottam meg a telefon csörgését. Épp az utolsó pillanatban kaptam fel.
– Szívem, bocsánat, hogy csak most, csak apámnak segítettem! Baj van?
– Nem kellett volna zavarnom, ne haragudj! Kicsit felhúztam magam a benti dolgokon, de már minden rendben… – vázoltam fel a helyzetet, mire hallottam, hogy Zoli becsuk maga mögött egy ajtót.
– Valami csak történt Mónika, ismerlek!
– Mihály egy helyettest akar mellém… Azt mondja utánpótlás nevelés. Zoli, erre én még nem vagyok felkészülve – talán túl őszinte voltam. De kivel, ha nem vele?
– Mónika, te egy csodálatos nő vagy!Bízz jobban magadban! Olyan bátor, céltudatos és okos nő vagy… Miért nem hiszed el, hogy ez épp elég?
– Elfogult vagy, de jól esnek a szavaid. Köszönöm! Este hívlak, rendben?
– Várom! Csak ügyesen, nem lesz semmi baj! – olyan kedves és megértő volt velem. Talán meg sem érdemlem őt.
Közben persze eszembe jutott, hogy Kírának is megígértem a papírjait. Már majdnem elfeledkeztem róla. A milliónyi okmány között aztán persze megtaláltam a kilépési dokumentumokat tartalmazó fájlt is. Azt hittem csak egy- két papír és kész, ehelyett egy tíz oldalas szabályzatot kellett végig olvassak. Különböző jogi formák, kitöltési útmutató, csupa száraz, ugyanakkor rettenetesen fontos tudnivaló…
A fejem közben majd szétszakadt, amin már a gyógyszerek sem segítettek. A helyettes, Kíra, a beszámolók, Mihály, csupa apróság látszatra. A nyomás azonban óriási volt rajtam : jól és helyesen kellett döntenem.
Ha további tartalmakra, rövidke képes beszámolókra, napi történésekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek facebookon : ITT
A megosztásokat és a kommenteket pedig nagyon köszönöm! Igyekszem hasznos, színes tartalmat gyártani.
Képek forrása minden esetben a Pixibay, ha ettől eltér azt jelezni fogom külön!
Köszönettel : Brigitte, a blog szerzője
Kommentek